Magamról:
Gyerekkorom óta szerves része életemnek a mozgás. Mint sok gyereknek, nekem is az első sportélményeim az uszodából valók, majd gimnáziumi éveim alatt lettem a futás szerelmese, illetve kóstoltam bele csapatjátékokba, mint kézi- illetve kosárlabda. Szerencsésnek mondhatom magam abban a tekintetben, hogy szüleim unszolására megtanultam síelni az OSC-ben, illetve vidéki lány lévén korizni a szomszédos tavon. Középiskolás koromban tévedtem le a tradíciókkal rendelkező ANDREA MOZGÁS STÚDIÓBA, ahol tulajdonképpen fitnesz pályafutásom elkezdődött. Fantasztikus csapatban, szakmailag profi emberek között dolgozhattam, mely évek alatt valóban szenvedélyemmé vált a mozgás, illetve az aerobic. Szakmai tanulmányaimat a Testnevelési Egyetemen végeztem, 2017-2019 között, ahol Testépítés-fitnesz edzői képesítést szereztem. Örömmel adom át Nektek azt a sok éves tapasztalatot és tudást, melyet az évek alatt megszereztem. Óráimon nagy hangsúlyt fektetek a korrekcióra, a helyes végrehajtásra, a sérülések elkerülése végett. Tudom, hogy minden embert más és más dolog motívál, de azt gondolom, hogy a legfontosabb dolog bármilyen céllal is jössz, hogy szeresd amit csinálsz, és felszabadultan, boldogan távozz. Ehhez szeretnélek hozzásegíteni, így várlak óráimra sok szeretettel!
Mottóm:
„Hinned kell abban amit el akarsz érni, hogy egy napon a kezedben tarthasd, amit most a szívedben őrzöl.”