Kicsi korom óta a mozgás szerves része volt az életemnek. Főleg nehéz, kihívásokkal teli verseny ill extrém sportokat űztem. Aztán az élet úgy döntött 2011-ben, hogy szeretne megtanítani egy kicsit lelassítani és figyelni, ezért megajándékozott egy betegséggel, amely miatt sérült a neuromuszkuláris kapcsolat. A felépülésem során találkoztam a jógával, majd később a funkcionális edzéssel. A nulláról indultam és szépen lassan megismertem a testem, elkezdtem együtt dolgozni vele, szinte csapatként, társként, ahelyett, hogy a fejemben döntöttem volna mindenről. Megtanultam keményfejű harcosként alázattal meghajolni a testem előtt.
Azért lettem jógaoktató és edző, hogy saját példámból adódóan másokat is arra biztassak, bármire képesek, végtelen erő van bennük.
A mottóm: "Nem az vagyok, ami történt velem. Az vagyok, amit választottam, hogy legyek." (C.G. Jung)